Vitaindító a közfinanszírozású, köztéren megvalósuló művészeti alkotásokról
Épp egy éve többen is tollat ragadtak, hogy megvédjék a sajtóban megtámadott Art Universitas Programot és tiltakozzanak leállítása ellen. Mára mindez csak gyors, gyakran csak a nemzetközi kánonra hivatkozó reakciónak tűnik. A köztéri művészet védőbeszédét írók azóta más kulturális frontokon tevékenykednek, míg a műfajjal kapcsolatos kérdések és feladatok ismét eltüntek a nyilvánosság elől, néhány kezdeményezést kivéve.
Furcsa ez a helyzet. Hiszen mindenki hangoztatja, hogy a kortárs művészettel szembeni általános közönyt meg kellene törni és az erre irányuló mozgalmak egyike éppen a köztéri művészet felvirágoztatása lehetne. Ez ugyanis természetéből adódóan a leginkább „látható” és így a legtöbb visszajelzésnek, kritikának kitett műfaj, de ugyanezen jellegéből adódóan jut el a társadalom szélesebb rétegeihez is - sokkal közvetlenebbül, mint egy intézményben kiállított műtárgy. Igazi lehetőség a közösségi tapasztalatok létrejöttére, a művészettel kapcsolatosan megmervedett érzelmek-feltételezések megvitatására, átalakítására.
A public art a művészet demokratizációjának egyik pillére, míg a másik, amit szintén csak elvétve szoktak nálunk emlegetni a független művészet-közvetítő, múzeum-pedagógus szakma volna.
A köztéri művészet műfaját itthon nem sikerül a helyén kezelni sem a fizikai térben, sem elméleti síkon. Ez nemcsak a költségvetési keretbe vagy a valós térbe történő beillesztés, beilleszkedés problémáit jelzi, hanem egyben a tudatosan épített, művészeti, urbanista és szociológus szakmai érdeklődés hiányát. A 2005-ben elindított Art Universitas Program mérföldkő lehetett volna a köztéri művészet elismertetésében, ha kitartóan támogattuk volna értelmezését, elfogadtatását és értékelését, alátámasztva ezzel létjogosultságát, szorgalmazva népszerűsítését.
Ezért egy éve, amikor ez a kezdeményezés néhány pro és kontra cikk kivételével ugyanolyan észrevétlenül szűnt meg, mint ahogy keletkezett, érdekelni kezdett, miként működik a nagyvilágban az egyik legizgalmasabb és legnagyobb kihívásokkal teli művészi megnyilvánulás, különös tekintettel az állami beruházásoknál az egy százalékot művészeti alkotásra fordító rendszereken belül. Jelenleg az év folyamán végzett kutatásaim eredményeivel, néhány írásom publikálásával és egy kerekasztelbeszélgetés megrendezésével az a célom, hogy ismét ráirányítsam a figyelmet a köztéri művészetre és elősegítsem annak át- és újragondolását.
A Kállai ösztöndíj segítségével ezért mindenekelőtt a magyar köztéri művészet alakulásának érdekében foglalkozom (mind írásban, mind szóban):
- a pályázati rendszerekkel és azok működésével;
- az elfogadtatással, művészet-közvetítéssel, vagyis pedagógiával és a művek megőrzésével;
- a magyarországi helyzettel;
- a köztéri művészet, a társadalmi tudat és politikai tudatformálás viszonyaival
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése